2018. február 19., hétfő

FALUHÁZ VEZETŐ SZEMÉLYE

A faluház élén most már több, mint tizenöt évig nem algyői vezetők álltak. És amit én (és remélem nem vagyok egyedül) egyre inkább hiányoltam az az a közösségi és társadalmi élet, amit a faluház megnyitása utáni években megszoktunk. A faluház beleszürkült egy vidéki művelődési ház funkciójába és egy két próbálkozástól eltekintve nem is igazán tudott kilépni ebből a szerepből. Meggyőződésem, hogy egy elkötelezett algyői vezetőre van most szükség és új szemléletre. A három pályázó közül kettő megfelelt ezeknek a kritériumoknak, de mindkettő ilyen olyan szálon köthető a személyemhez. Viszont már régóta az a véleményem, hogy csak azért, mert valaki egy képviselő rokona, barátja vagy a polgármester ismerőse még nem szabadna, hogy hátrányt szenvedjen, ha szakmailag teljes mértékben megfelel. Viccesen azt is szoktam mondani, hogy Algyőn azért is nehéz kérdés ez, mert nekem a fél falu rokonom, a négy gyerkőcöm miatt meg lehet, hogy a másik fele is nemsoká az lesz. Mióta polgármester vagyok, az én kezdeményezésemre még nem történt vezetőváltás egyetlen intézménynél vagy cégünknél sem (kivéve a múlt heti Gyevitur ügyet, ami egy önálló blogbejegyzés tárgya lesz). A szakmaiság és az emberekkel való bánásmód a legfontosabb szempont, amit én mindenek fölé helyezek egy vezető vagy önkormányzati dolgozó megítélése kapcsán. Bárki bármi mást mond vagy ír, az mind csak rosszindulat. A testület végül egyhangúan Kovács László pályázatát támogatta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése