2017. június 28., szerda

PÁLYÁZATOKAT NYERTÜNK

Több, mint húsz pályázatot írtunk meg az elmúlt egy évben, és most, hogy elkezdődött az értékelésük, jönnek az eredmények is. 142 millió forintot nyertünk a Tisza part fejlesztésére. Ebből új kikötőt fogunk építeni a rakodóhoz és megújítjuk a parti területet, lejjebb visszük a  mostani mólót lehetővé téve a régen vágyott szabadstrand kialakítását, és a Levendula szálló is kap egy horgász stéget.
49 millió forintot nyertünk az ún. Négyszög tó rehabilitációjára. Záportározóvá fogjuk alakítani, ami képes lesz a fölvég csapadékvizeit teljes mértékben befogadni megoldva ezzel talán a legproblémásabb algyői terület vízelvezetési gondját. Emellett létre fog jönni egy esztétikus környezet is, mely alkalmas lehet szabadidő eltöltésére.
Köszönöm mindenkinek, aki hozzásegítette a települést ahhoz, hogy a projektek megvalósulhatnak.

2017. június 12., hétfő

ELKEZDŐDÖTT A MOCSKOLÓDÁS

Sokat nem kellett rá várni. Persze megint névtelenül. Egész pontosan egy sehol nem jegyzett baráti kör neve mögé bújva. Bár aki nagyon figyel, az egész pontosan tudja, kik vannak a Lázáros szórólap mögött. Azok, akik 4 éve még egymás torkát akarták elvágni. Persze képletesen. Az egyikük azért könyörgött az akkori testület tagjainak, hogy takarítsák el azt a bizonyos másikat. Az alpolgármestert. Aztán a szél (vagy inkább a hatalomvágy) összefújta őket ismét. Mint azt a bizonyost.
Lázár nyilatkozatára meg csak annyit érdemes reagálni, hogy ő nehezen adhat tanácsot kisebbségben tevékenykedő polgármesternek, hiszen ő soha nem volt kénytelen így vezetni egy települést. Neki mindig többsége volt. Még Rapcsáktól örökölte. És ha neki annyi jött át az algyői történésekből, hogy a "polgármester szétverte a testületet", akkor bizony politikusabb lett volna talán először tájékozódni és csak utána nyilatkozni. Mert így bizony nagyon kilóg a lóláb.

2017. június 2., péntek

MIÉRT OSZLATTUK FÖL A TESTÜLETET?

Nem hirtelen jött ötlet volt. A több hónapja (vagy éve) tartó ármánykodás és acsarkodás olyan szintre emelkedett, hogy úgy ítéltem meg, nincs más választás. Algyő hírneve és nyugalma érdekében a testület föloszlatása volt az egyetlen járható út. Nem engedhettem meg, hogy a Herczeg-Pongrácz-Roczkó-Bakó-Gonda ötös fogat veszélyeztesse a falu működését, illetve a jövőbeni fejlesztések sikerét.
Algyő egy olyan testületet érdemel, aminek a többsége együtt akar működni a polgármesterrel, és nem a megbuktatásán dolgozik a kezdetektől fogva.
Az időközi választás időpontja várhatóan szeptember elejére esik majd. Addig is a polgármester, az önkormányzat, a hivatal, az intézmények és a testület ugyan úgy dolgozik és működik, mint eddig.