2018. február 16., péntek

FESZÍTETT 2018-AS KÖLTSÉGVETÉS

Furcsa lehet ilyen címet olvasnia annak, aki ismeri Algyő elmúlt húsz évének történetét. A magas adóerőképesség miatt szinte minden évben nyugodtan lehetett nekifogni a település költségvetésének megtervezéséhez. Igaz volt ez még akkor is, amikor hatszázmillió forint hitelt vett föl az önkormányzat az új iskola építéséhez. Erre is csak azért volt szükség, hogy ne használja föl egy adott évben a tartalékokat Algyő. Most picit más a helyzet. Olyan nagyszámú pályázati forrás ömlik a faluba, hogy kénytelenek vagyunk igen feszes és a tavalyi szinten finanszírozó költségvetést készíteni. Ez természetesen elősegíti a hatékonyabb működés iránti elvárás megfogalmazását az intézményeink, és cégeink felé is.
Két milliárd forint fejlesztést kell megvalósítanunk 2018-ban, melynek nagy része pályázati forrás, de hétszáz millió forint önerőt és saját erős építést is tartalmaz. Szerencsére az elmúlt három évben megfontolt, és takarékos gazdálkodást folytattunk, ezért egyetlen pályázatot sem kell visszaadnunk. Habár az építőipar egy év alatt 30-40%-kal emelte az árakat, és továbbra is elvonja a kormány a szolidaritási adót (idén 246 millió forintot) más települések iskoláinak a működtetésére, mi képesek vagyunk minden fejlesztést végig vinni, mivel rendelkezünk tartalékokkal, és ha nehezebben is, de egyensúlyba tudtuk hozni a költségvetést több hónapig tartó tervezéssel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése