2017. július 27., csütörtök

ÉS A HELYI FIDESZ NYILATKOZATÁT MEGÍRÁ

Ha a fuldoklónak már fogy az ereje, érdemes-e még tovább szitkozódnia, vagy inkább az életben maradás lehetőségeit kellene mérlegelnie. Ez jutott eszembe elolvasva az algyői Fidesz facebookon keringő nyilatkozatát. A több egyértelmű lódítás mellett, azért egy gondolat mindenféleképpen említést érdemel:

" Számunkra Algyő fejlődése a legfontosabb, ezért szeretnénk bejelenteni, hogy a Fidesz MPSZ Algyői képviselőcsoportjának tagjai nem indulnak a szeptemberi időközi választáson ".

Tehát, ha jól értelmezem: ha Algyő fejlődni akar, akkor nem kell egyetlen Fideszes képviselő sem, mert ők hátráltatják a települést. Na, ebben végre egyetértünk. Persze nem eszik ilyen forrón a kását, hisz már most tudott, hogy a Fidesz 4 fős képviselőcsoportjának két tagja (Roczkó A. és Bakó I.) és a helyi Fidesz egyik tagja (Miklós A.) illetve a helyi KDNP tagja? elnöke? (Szűcs Sz.) "függetlenként" mégiscsak indulnak. Előbbi polgármesternek. Akkor most valaki nem mond igazat, vagy egymással sem egyeztetnek nyilatkozat ügyben?
Vagy tényleg ennyire hülyének nézik az algyőieket? Mint ahogy ezt többen megkérdezték tőlem, akiknek elmeséltem a történéseket.
Új esélyt? Igen.
Báránybőrbe bújt farkasokkal? A választ az olvasóra bízom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése